Komolyan mondom, Isten lássa lelkem hogy nem a 629 milliomodik blogomat nyitom. Á, dehogyis vagyok grafomán őrült. Kedvenc időtöltésem halogatni a döntéseimet és már csak akkor lépni amikor kezd őszülni a hajam. Valahogyan mindig akkor lett új blogom, amikor lezárult egy korszak az életemben. Néhanapján kicsit sajnálom hogy nincsenek meg már ezek a bejegyzések, akár kiadhatnám bőrkötéses memoárként hogy vénasszony koromban legyen mit olvasgatnom a hintaszékben. 😀 Előttem lobogna a tűz a kandallóban és én csak olvasnék… Hogy angolosan fogalmazzak ez eléggé “forever alone” végkifejletnek tűnik és valamiért semmiképpen nem szeretnék ilyen befejezést. Grafomániám születése talán 12 éves koromra tehető, amikor megírtam első versemet. Ez a függőség (micsoda édes függőség,kéremszépen…) fokozódott Carrie Bradshaw színrelépése óta. Igen, azóta körmölök és gondolkozom az élet nagy dolgain. Mivel eljutottam az önmagam számára is totálisan szégyellnivaló LOSER állapotába (aki állandóan csak gondolkozik az életéről meg teóriákat gyárt miközben akár élhetne is a nyomorult életét…) így eldöntöttem hogy egy kicsit rendezem soraimat és elkezdek “felnőni”. Pedig esküszöm nem terveztem megkomolyodni, de úgy látom muszáj lesz… Jó persze akik közelebbről ismernek úgyis tudják hogy az igazi, lökött de ugyanakkor szerethető énemet nem tudom letagadni; mert a szemem csillogásában is benne van hogy mindig valami rosszaságon töröm a fejemet. 😀 Persze ez szerethető tulajdonság de lassan kezdek a saját agyamra menni, úgyhogy ezennel ünnepélyesen megfogadom hogy behúzom a crazyféket.. 😛 És nem mások megnyilvánulásai alapján ítélem meg magam és befejezem önmagam ócsárolását, a kishitűséget amit szinte fekete övesként űzök mióta az eszemet tudom. Lehet hogy össze-vissza ténferegtem eddig a világban, de most már igazán jól esne nem csak lebegni, meg ábrándozni hanem két lábbal állni a földön. A realitások talaján… Ezeknek a próbálkozásoknak állít emléket ez a blog 🙂 Szóval ahogy az angol mondaná…. : Keep calm and go ahead! 😉
Kommentek